Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Hamarosan teljessé válik a kerékpárút

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 180 millió forint támogatást nyert a „Győrszentiván Kertváros és Gönyű, Dózsamajori bekötő út közötti kerékpárút építés, II. ütem” című, KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0037 azonosítószámú projekt keretében. Az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott projekt önrészt nem igényel, támogatási intenzitása 100 százalékos. A beruházás még az idén megvalósul.

 

Emlékezetes, hogy a projekt első üteme az idei év augusztusában indult, amely mintegy 2,4 km-es szakaszt foglalt magában Győrszentiván Kertvárosban az Erdősor utca és a Kálmán Imre utca között, miközben egy másik nyertes pályázatnak köszönhetően a Gönyű közigazgatási határán belüli kerékpárút építése is zajlott a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőhöz kapcsolódóan már korábban kiépített szakaszig. A most induló projekttel a győri szakasz is eléri a kikötői kerékpárutat, így hamarosan teljessé válhat a Győr-Gönyű kerékpárút.

 

„Örömteli a város számára, hogy a kormány kedvező döntésének köszönhetően még az idén megvalósulhat a kettes ütem is, hiszen egy fontos, az Eurovelo hálózat részét képező nemzetközi kerékpáros útvonalról beszélünk. A fejlesztés biztonságos mederbe tereli a kerékpáros közlekedést a Győrszentiván Kertvárosból munkába, iskolába indulók számára, egyben hozzájárul a kerékpáros turizmus további bővítéséhez is.” – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester. Kara Ákos a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, győri országgyűlési képviselő hozzáfűzte, a Győr-Gönyű útvonal teljessé válása révén egy közel tíz kilométeres, egységes kerékpárút jön létre. „Ez a beruházás az egész térség számára nagy jelentőséggel bír, hiszen nem csak a Győrbe munkába járók közlekedését segíti, de egyben a gönyűi kikötő jobb megközelíthetőségéhez is hozzájárul.

 

A második ütemben megvalósuló fejlesztés a győrszentiváni Kálmán Imre út és a Győr-Gönyű Kikötő Zrt. területe között valósul meg, mintegy 2,3 kilométer hosszúságban. A kerékpárút építése elsősorban Győr és Gönyű lakosait, illetve a térségbe érkező turistákat érinti. A beruházás megteremti a térségben a biztonságos munkába járás alternatív feltételeit, hiszen az eddig az 1-es számú főutat szabálytalan módon használó kerékpárosok számára biztosít megfelelő infrastruktúrát, mindemellett tovább erősíti a kerékpáros turizmus lehetőségeit is.

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!