Szobrot avattunk az egyetemen

A legnagyobb magyar halálának 160-ik évfordulója közeleg, ebből az alkalommal kapott szobrot Széchenyi István a fél évszázadra visszatekintő, róla elnevezett intézmény kampuszán…

A győri önkormányzat, az Audi Hungaria Zrt. valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara közös adományaként avatták fel kedden Lebó Ferenc alkotását, Széchenyi István egészalakos szobrát a Menedzsment Campus előtti sétányon. „Polgármesterként és győriként is büszke vagyok a Széchenyi István Egyetemre, amelynek történelme fél évszázadra nyúlik vissza. Az intézmény hosszú utat járt be, mára azonban egységes egyetemről beszélhetünk, amely nem csupán egy oktatási intézmény, hanem a tudományos kutatások és a jövőtervezés otthona is. Győr és a Széchenyi István Egyetem összeforrt egymással, és ez a szimbiózis, ez az egy irányba tekintés teszi lehetővé, hogy a város is, és az intézmény is dinamikusan, egymást segítve gyarapszik.” – fogalmazott avató beszédében Borkai Zsolt. A polgármester kiemelte a város, a gazdaság és az egyetem folyamatos, egymást segítő együttműködését. „A szobor megvalósítása egy újabb összefogás eredménye, hiszen a győri az Audi Hungaria Zrt., a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Győri Önkormányzat adományozásával jöhetett létre az alkotás elhelyezése.” – tette hozzá, majd emlékeztetett arra, hogy az egyetem névadója, Győr díszpolgára halálának 160-ik évfordulójára emlékezünk 2020-ban.

Az alkotást az adományozók részéről dr. Knáb Ersébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyekért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Borkai Zsolt polgármester és Pintér-Péntek Imre kamarai elnök leplezte le, és adta át dr. Földesi Péter rektornak és dr. Filep Bálintnak, az egyetem kancellárjának.

Forrás: Győrplusz