Elkezdődött a sporttörténelem első junior torna világbajnoksága

Városunk ismét sporttörténelmet ír, hiszen Magyarország első olimpiai nagyrendezvénye után két évvel a tornasport történetének első junior korosztályú világbajnokságát is megrendezi 62 nemzet részvételével. A jövő bajnokait láthatjuk Győrben!

„Egész Magyarország büszke arra, hogy Győr ad otthont az első junior torna világbajnokságnak!” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a rendezvény megnyitóján. Hozzátette, sportos múltunkra, jelenünkre, olimpiai bajnokainkra is büszkék vagyunk, Magyarország Kormánya pedig kiemelt figyelmet fordít a fiatalok testmozgására, hiszen a sport, az egészséges életmód a legjobb befektetés a jövőbe. A miniszter kiemelte azt a forradalmi technológiát, amelyet először Győrben alkalmaznak. A különleges szoftver elemzi a bemutatott gyakorlatot, és segítséget nyújt a pontszám kialakításában a bíróknak.

„Egykori tornászként nagy öröm számomra a világbajnokság rendezése, ahogy szívügyem a tornasport fejlődése is. Örülök, hogy az EYOF tornaversenyei után ismét egy ilyen rangos eseményt rendezhetünk, mert ezzel hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy minél több fiatal élje át testközelből ennek a gyönyörű sportágnak a szépségeit, és maguk is tornázni kezdjenek.” – fogalmazott a csütörtöki megnyitón Borkai Zsolt polgármester, aki a Magyar Állam és a Magyar Torna Szövetség mellett a nemzetközi szövetségnek is köszönetet mondott, hogy megszülethetett az új versenysorozat és hogy annak első állomása Győr.

Morinari Watanabe a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnöke méltatta Magyarország elkötelezettségét a tornasport iránt, valamint azt a munkát, amelyet a sportág junior korosztályú világbajnokságának elindításáért végeztek. Végül kimondta a várva várt mondatot: “Az I. Junior Torna Világbajnokságot ezennel megnyitom!”

A világbajnokság a csütörtöki megnyitóval tehát már elkezdődött az Audi Arénában, ahol csütörtökön a férfi selejtezőt, az egyéni összetett döntőt, és a csapatfinálét rendezik, pénteken ugyanez a menetrend a lányoknál, míg szombaton és vasárnap a szerenkénti döntőket rendezik meg. Az első két napon a junior-világbajnokság hivatalos honlapján (jwchgyor2019.hu). míg a második két napon az M4 Sport honlapján látható élő streamközvetítés, televíziós közvetítést pedig felvételről láthatnak a nézők. Belépők a jegymester.hu-n válthatók.