Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Ünnepi megemlékezés

 Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Győriek!

  

Március 15. évről-évre az ünneplés és az emlékezés napja. Azért jöttünk össze ma is, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából nemcsak kívül, de legbelül, a lelkünk is ünneplőbe öltözzön. Ilyenkor még erőteljesebben érezzük, ahogyan szerte a nagyvilágban egymáshoz igazodik a magyar szívdobbanás. Ilyenkor itt az idő, hogy végiggondoljuk, mit tettünk együtt és külön-külön azért, hogy a ránk bízott örökséget, magyarságunkat megőrizzük, új tartalommal és értékekkel gazdagítsuk, hogy aztán továbbadhassuk az utánunk jövőknek.

 

Idézzük fel a nagy elődök példáját, hogy cselekedeteinket az övékéhez mérve, erőt és hitet merítsünk a folytatáshoz. Idézzük fel azt, ami Kossuth Lajost, gróf Széchenyi Istvánt, Bem Józsefet, Klapka Györgyöt és a lánglelkű Petőfi Sándort képessé tette a rendkívüli helyzetben a rendkívüli feladatok vállalására.

 

Ez a képesség és érzés nem más, tisztelt emlékező győriek, mint a szabadság akarása, a nemzet szabadsága, és a nemzetet alkotó polgárok szabadsága. Azt mondják, a szabadságnak nincs nemzetisége: mégis, legalább a világ 52 országában, ahol magyarok élnek, március 15. a magyar szabadság ünnepe. A magyar szabadságé, amelyért Petőfi Sándor legdrágább kincsével, az életével fizetett.

 
164 év telt el azóta. Túlélt a nemzet két vesztes világháborút, egy igazságtalan békediktátumot, és egy pártállami diktatúrát. Eltávozott a hazából több millió magyar, több millió pedig úgy lett hazátlan kisebbségi, hogy szülőföldjét soha el nem hagyta, csak a határ lépett át felette.

 
Túléltünk, itt vagyunk, ha megfogyva is, de elegen még, hogy Magyarországot – immáron sokadszor – újjáépítsük. A magyar szabadság eszménye bennünk van kitéphetetlenül. Itt él a szívünkben, a lelkünkben, nemzeti önazonosságunk szerves része lett.

 

Itt a Kisalföldön, vagy a Csallóközben, Délvidéktől a Székelyföldig, a magyar szabadság eszményét soha nem lehetett eltiporni. Bár mindig voltak, akik úgy gondolták, hogy jobban tudják, mi fontos a magyarságnak, az idegen érdekek és elnyomás előbb-utóbb elbukott, mert nemzetünk erős elszántsággal felül tudott emelkedni rajta.

 

Ezért tudott a magyar nép újra és újra talpra állni, folyton folyvást újra kezdeni. És ezért vagyunk 1100 éve Európa szívében, európai államként, európai demokratákként, európai példaként. Hiába is próbálják ezt újabban megkérdőjelezni.   

 

„Szabadság! Itten hordozák véres zászlóidat...” - mondja a Szózat, nemzeti imáink egyik legszebbike.

 

Ma, 2012. március idusán a mi szabadságunk zászlaja nem véres, mint volt egykor 48-ban, vagy világ- és Európa-szerte az elmúlt évszázadban. A mi szabadságunk zászlaján most az áll, hogy jog, törvény, kitartás, akarat, szolidaritás, együttműködés, egymás és mások tisztelete. Közös európai jövő. És ott áll az is, hogy magyarság, kereszténység, összetartozás.

 

Kedves győriek, tisztelt emlékezők!


Egyik legszentebb, legigazabb és legőszintébb ünnepünk március tizenötödike. Hogy miért? Mert ez az ünnep tükrözi legjobban magyarságunk lényegét: a szabadságszeretetet. Gondoljuk csak végig, mennyire igaz ez. Nem kerülhetett volna sor a honfoglalásra, nem születhetett volna meg és nem állhatott volna fenn annyi évszázadon át Európa egyik legrégibb állama. Nem lett volna Rákóczi-szabadságharc, 1848, 1956-os forradalom, ha nem éltetett volna bennünket a szabadságszeretet.

 

Mi magyarok néha hosszú ideig hallgatunk, tűrünk, de egyszer csak megelégeljük, s azt mondjuk: Elég! És akkor bármire képesek vagyunk, azért, ami legbensőbb lényünkből fakad. Se Rákóczi, sem a szabadságharc vezetői vagy közkatonái, sem az 56-osok nem hezitáltak amiatt, hogy van-e remény a sikerre, hogy mennyire van esélye, akkor, annak a megmozdulásnak. Egyszerűen bíztak önmagukban, saját és népük erejében, bíztak a maguk, a sokak igazában.

 

Mertek cselekedni, képesek voltak döntést hozni, végül pedig mertek a szívükre hallgatni. Kinek lett igaza? Nekik. Kikre emlékezünk évről-évre? Rájuk. A forradalmak nagyjai, vezérei, és velük együtt a névtelen tömegek a „tenni kell már valamit” nyomása alatt cselekedtek. Ellentétben velük nem egy, nem tíz vagy ezer magyar, hanem tíz- és százezrek vállalták a cselekvést nyomás nélkül, csupán a szívük vezette őket. És mentek előre, sokszor akár a halálba. Mert érezték, mi a jó, a helyes, mi az igaz, mert tudták, hogy mi hiányzik a népnek.

 

1848 azt üzeni, hogy a szabadság oszthatatlan. Ha viszont a szabadság csupán egyeseké, akkor kiváltság. Magyarország bizonyos értelemben most is a szabadságáért küzd. Azért, hogy ne süssenek rá a magukat kiváltságosnak gondolók bélyeget azért, mert olyan alaptörvényt fogad el, amelyben az áll: Isten, álld meg a magyart! Hogy ne ítéljék el azért, mert kifejezésre juttatja nemzeti önazonosságát, és a nemzetek Európája iránti elkötelezettségét. Azért, hogy erősebb legyen azoknak a magyaroknak a hangja, akik az ország talpra állásáért küzdenek, mint azoké, akik határainkon túl, szisztematikusan próbálják lejáratni hazánkat.  

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Ünnepelünk, hiszen 1848-ban nemcsak a magyar szabadságért harcoltak, hanem az európai szabadságért is. Mindenki szabadságáért. Bizonyítják ezt nemcsak az olasz, az osztrák, és a lengyel légió, az aradi tizenhárom testvéri sorsvállalása nyelv és etnikum felett, de bizonyítják ezt a Kárpát-medencei magyarok és nem magyarok, akik együtt álltak ki a forradalom mellett. Az aradi Szabadság-szobor ezért Szabadság-szobor, mindenki szabadságának a jelképe.  


Miért ünnepeljük március 15-ét? Mert voltak magyarok, akik mertek gondolkozni hazában, nemzetben, megfogalmazták nemzeti hitvallásukat. Forradalmáraink és szabadságharcosaink merték vállalni sorsukat, ki merték mondani azt, amit ki kellett mondani. És a nép megértette minden szavukat. Akkor ez volt a világ rendje. Ma sincs ez másként. Tegyük azt, ami kötelességünk, és akarjunk már végre teljes nemzeti szuverenitást egész Európában.


Ma úgy tűnik az emlékezés már kevés. Csupán remélni egy jobb jövő eljöttét, ma már nem elég. Tettekre, szívós munkára van szükség jogainkért, megélhetésünkért, népünkért. Új országot építünk, ezen belül egy erős Győr megteremtése a célunk. Ahhoz, hogy szabadok legyünk, stabil gazdasági alapokat kell létrehoznunk, munkahelyeket, egzisztenciális biztonságot kell teremtenünk.

 

Győr pozíciói jók! Egyre többen érzik át annak a felemelő érzésnek a szabadságát, hogy meg tudnak élni a bérükből, és önállóan, segítség nélkül is el tudják tartani a családjukat. A mindennapok szabadsága csak akkor lehet garantált, ha az embernek nem kell attól rettegnie, hogy holnap tud-e enni adni a gyermekének, s ha nem fenyegeti a veszély, hogy elveszíti a tetőt a feje fölül.

 

Kedves Győriek!

 

Ahogy 1848-ban, úgy most is építeni kell a nemzetet. Lélekben, a közös egymásért gondolkozásban kell, hogy egyek legyünk. Fontos, hogy megértsük, együtt kell élnünk, gondolkoznunk és tennünk egy szebb jövőért! Ezért arra kérek mindenkit, dolgozzon jobban, mint tegnap, tegye azt, ami tudása szerint a legjobb és a leghasznosabb. És ne csak saját magunkra gondoljunk, hanem a közre is, azokra akik segítségre szorulnak! Álljunk meg egy szóra, beszéljünk egymással, nézzünk újra egymás szemébe, értsünk szót, fogjuk meg egymás kezét, segítsünk egymáson. Akarjunk közös magyar jövőt építeni!

 
Ha ezt együtt akarjuk, akkor van jövőnk, és lesz szabadságunk. És akkor „a magyar név megint szép lesz...”

 
Adja az Isten, hogy így legyen!

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

A Március 15-i megemlékezés-sorozatról ide kattintva olvashat összeállítást!

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!