Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Négy Évszak Fesztivál – fergeteges programok egész nyáron

Az idei nyárnyitó koncert fellépője az Első Emelet együttes lesz a Dunakapu téren. A koncert után tűzijáték, majd Dj. Dominique Fergeteg Party-ja következik. A résztvevők hazajutását éjszakai buszjáratok indításával segíti az önkormányzat.

A programok már a nyárnyitó koncert előtt megkezdődnek, hiszen június 8-án Sulizáró bulit rendeznek a Széchenyi téren Fekete Dávid, Tóth Gabi és SP fellépésével, valamint egy csapvizes guinness-rekorddal. Június 11-én a Kismegyeri Történelmi Lovas- és Hadijáték eleveníti fel az 1809-es napoleoni csata eseményeit.

Az idei évben harmadszor rendezik meg városunkban a Győri Táncművészeti Biennálét június 23-27 között. Június 25-27. között a Szent László Napok repítenek vissza minket a középkorba. Érdekes programnak ígérkezik a XVI. International Mini Weekend, amelyet ezúttal Győrben rendeznek meg, így június 29. és július 3. között Mini Morrisok lepik el a várost. A nyár folyamán tartják az Extreme Motorsport Fesztivált (augusztus 20-22.) és az Audi EasToric Oldtimer Rallye-t is (augusztus 25.).

Július 1-3-án a negyedik Győrkőcfesztivál következik, amely iránt óriási az érdeklődés nem csak hazánkból, de külföldről is. Erre a hétvégére valóban a gyermekeké a város! A Vaskakas Ünnepi Játékok a Széchenyi téren, a belváros utcáin és a víziszínpadon várja a vendégeket. Az előadások sorában az Operaház fantomja, a Liszt Ferenc Pest-Budán, a Zrínyi 1566 – rock musical és a Magyar Állami Népi Együttes műsora szerepel.

A Nyári Zenés Esték a Rába Partján sorozatban hallható lesz többek között a Kaukázusi Grúz Nemzeti Táncegyüttes, Sasvári Sándor és barátai, a Benkó Dixiland Band, a Budapest Klezmer Band, Edvin Marton, valamint Nagy Balázs.

A Barokk Varázsa hétvégéjén, augusztus 12-14. között részt vehetünk egy igazi Barokk Esküvőn, míg augusztus 19-én nemzeti ünnepünk alkalmából a Mária Evangéliuma rockopera hallható a víziszínpadon.

Az idei nyár utolsó nagyrendezvénye a IV. Győri Bornapok, Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál. A borászok körében is olyan népszerű a győri program, hogy a nagyszámú jelentkezés miatt tovább bővítik a pavilonok számát. A színes kísérőrendezvények mellett a fő attrakció a nyárzáró koncert lesz, amelynek fellépője egyelőre meglepetés.

Részletes nyári programajánlónk ide kattintva letölthető!

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!