Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Az irántuk érzett tiszteletünk jele a „nagymama szobor”

A családra, mint értékre, és annak egyik legfőbb pillérére a nagymamára fókuszál az új köztéri alkotás, amelyet a Pálffy utcai rendelők előtt állított a város…
Az elmúlt években is több köztéri alkotást állítottunk, és ezt úgy tesszük, hogy azok valamilyen üzenetet hordozzanak, valamire ráirányítsák gondolatainkat. Ilyen a nagymama szobor is, amely a család fontosságára és annak egyik legfőbb összetartójára hívja fel a figyelmet. – mondta el az átadáson Borkai Zsolt polgármester. Hozzátette, a nagymamáról mindenkinek pozitív asszociációk jutnak eszébe, egy kedves emlék, a gondoskodás, a megértő szeretet. Ezzel a szoborral a város köszönetet mond nekik mindazért, amit tőlük kapunk.
Az ötlet dr. Somogyi Tivadar alpolgármestertől származik. A terület önkormányzati képviselője kifejtette, Győr egy idősbarát város, amelyik odafigyel szépkorúira, de ez természetes is, hiszen maga a város, de annak lakói személy szerint is sokat köszönhetnek nekik. Nagymamáink, nagyapáink sokat tettek értünk, és ezért gondolta, hogy a szobor felállítása méltó köszönet lehet. Az alpolgármester megköszönte a támogatást az Agrofeednek, a Pannonvíznek, a Győrszolnak és a győri Útkezelő Szervezetnek is, akik az önkormányzat mellett hozzájárultak a megvalósításhoz.
A leleplezés után az alkotó, Rieger Tibor - akinek már több mint tíz másik alkotása is díszíti a város közterületeit -, hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy ezt a művet ő készíthette el. Bár általában a szobrok egy konkrét személyt ábrázolnak valamilyen hősies megjelenítésben, most ennél általánosabb volt a téma. Ennek ellenére igen is fontos szereplő a nagymama, hiszen az édesanyák és a nagymamák névtelenül is előre viszik a világot.
Az átadó ünnepségen Bende Ildikó színművész közreműködött, a jelenlévő nagymamákat a Bisinger Óvoda óvodásai köszöntötték.

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!