Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Szent Lászlóra emlékeztünk

A Szent László Nap alkalmából rendezték a város ünnepi díszközgyűlését az Esterházy-palotában, ahol Borkai Zsolt polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Radnóti Ákos tartott ünnepi beszédet. Az alpolgármester úgy fogalmazott, „alakjával kapcsolatban számos legenda született, amelyek nyomán Szent László nem csak életében, de halála után is segítette nemzetét. Győrben is azért erősödött fel a kultusza, mert a hívek hozzá fohászkodtak az 1762-es földrengés idején, hogy mentse meg a várost. Mivel Győrt nem is érte komolyabb kár, hálából körmenetben hordozták végig a városon az ereklyetartót. Szent László hermáját, amely városunk egyik legnagyobb büszkesége, a harmadik kiemelt nemzeti ereklyénk a Szentkorona és a Szent Jobb mellett. Tisztelete az egész magyar nemzet körében máig erős, nevét számos település őrzi, városunkban pedig több köztéri alkotás, köztük a Káptalandombon található, nemes felajánlásból létrejött egész alakos szobor is emléket állít a nagy királynak.”
Városunkban Szent László Napon régi hagyomány, hogy az önkormányzat díszközgyűlésén átadják a Szent László díjakat. Ezt az elismerést azon személyek kaphatják, akik munkásságukkal, kiemelkedő eredményeikkel a város érdekeit szolgálták, jó hírnevét öregbítették. A közgyűlés határozatait dr. Somogyi Tivadar alpolgármester ismertette, amelyek alapján Borkai Zsolt polgármester átadta a 2015. évi Szent László díjakat.
Németh Attila festőművész, a Révai Miklós Gimnázium nyugalmazott rajz szakos tanára magas színvonalú, példaértékű pedagógiai munkája és Győr város életében végzett kiemelkedő kulturális tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. A kitüntetett lapunknak elmondta, a 40 év alatt mintegy 8000 győri diákot tanított, s jól eső érzés, amikor szembe jönnek az utcán. „Ezért is nagyon jó érzés ez az elismerés, hiszen szülővárosomtól kaptam, a saját otthonom ismerte el az életem munkáját.”
Zsatku József a Győr-Szol Zrt. gazdasági és pénzügyi igazgatója több évtizedes, Győrben végzett magas színvonalú szakmai munkája, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok szervezeti átalakításában végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenysége miatt kapta az elismerést. „1981-től, tehát lassan 35 éve dolgozom a győri szolgáltató cégnél, és számos átalakulásban közreműködtem, amelyek közül kétségtelenül a négy szolgáltató összevonása volt a legnagyobb feladat. Az elismerés nagy meglepetésként ért, nem számítottam rá, de büszkeséggel tölt el, hogy mások is úgy látják, munkámmal a város érdekeit szolgálom.”
Szent László díjat vehetett át Tájmel Antal tiszteletbeli esperes, plébános is több évtizedes Győrben végzett meghatározó jelentőségű hitéleti és közéleti munkássága elismeréseként. A díjazott kérdésünkre elmondta, a legnagyobb örömet az okozza számára, hogy a saját közössége tartotta méltónak a magas rangú elismerésre. „A díj egyfajta bátorítás, hogy továbbra is hasonló módon, s ha lehet, még nagyobb odaadással tegyem a dolgomat értük.”
A díszközgyűlés után az ünneplők megkoszorúzták a Káptalandombon található Szent László szobrot, majd az ünnepi szentmise következett a Bazilikában. A mise után Szent László hermáját a város polgárai körmenetben hordozzák a város utcáin. Az estét a Győri Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenye zárja a Bazilikában.

Forrás: gyorplusz.hu

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!