Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Szorosabb együttműködés a MOB és a Megyei Jogú Városok Szövetsége között

Szorosabbra fűzi az együttműködést a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ).

 

Borkai Zsolt, a MOB és Szita Károly, az MJVSZ elnöke kedd délelőtt egy órán át egyeztetett a MOB székházában, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. „A megbeszélésen megállapodtunk, hogy az erőinket összehangoljuk, és megszüntetjük a párhuzamosságokat. A rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban, legátláthatóbban használjuk fel. Fontosnak tartom, hogy a megyei jogú városoknak meghatározóbb szerepük legyen a MOB közgyűlésében. Ennek érdekében a MOB alapszabályát áttekintjük, és szükség szerint módosítjuk' – fogalmazott a Győr polgármesteri tisztjét is betöltő sportvezető.

 

Borkai Zsolt hozzátette, a két szervezet vezetői ezen túl negyedévente tárgyalnak az eredményesebb együttműködés érdekében. Elsődleges cél, hogy a finanszírozásbeli párhuzamosságok megszüntetésével keletkező plusz források eredményeként szélesedjen a bázis és még több fiatal sportoljon az országban. Szita Károly elmondta, a 23 megyei jogú város 11,6 milliárd forintot költ sportra 2015-ben, amivel – a magyar állam után – a második legnagyobb finanszírozók, és a Megyei Jogú Városok Szövetségének felelőssége, hogy a rendelkezésre álló források megfelelően hasznosuljanak.

 

„Ez a több mint 11 milliárd forint a megyei jogú városok költségvetésének három százaléka, miközben az uniós átlag 0,8 százalék – ebből is kitűnik, milyen kiemelten kezeljük a sportot” – emelte ki a legnagyobb országos önkormányzati szövetség elnöke, aláhúzva, hogy az összegbe bele sem számították a létesítményfejlesztésre fordított pénzeket. Szita Károly, aki Kaposvár megyei jogú város polgármestere is egyben, nyomatékosította: a szakmai kérdésekben folyamatosan kikérik majd a koordinációs feladatokat is ellátó MOB véleményét. „A megyei jogú városokban 138 ezer 18 év alatti fiatal sportol rendszeresen, közülük 50 ezren igazolt versenyző; ezek az adatok is érzékeltetik a kihívás mértékét.”- mondta a Szövetség elnöke.

 

Szabó Bence, a MOB főtitkára leszögezte, a szervezet a „magyar sport parlamentjeként”, a kellő sportszakmai tudással felvértezve a továbbiakban is minden támogatást megad az MJVSZ-nek és a 23 megyei jogú városának „Közös erővel el kell kerülni, hogy egy megyében tíz európai színvonalú birkózócsarnok vagy ugyanennyi versenyuszoda legyen 1500 férőhelyes lelátóval, míg másikban egy sem. A szükséges szakmai hátteret a MOB biztosítja” – hangsúlyozta a sportvezető.

 

MEGYEI JOGÚVÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK TAGVÁROSAI: Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Érd, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Sopron, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg;

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!