Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Átadták a fürdőbérleteket

Borkai Zsolt polgármester a fürdőbérletek átadása alkalmából elmondta, már hagyomány, hogy a város hozzájárul a győri idősek, nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak rekreációjához, amely egyben kitűnő kikapcsolódási lehetőséget is nyújt nekik. Hozzátette, a támogatás értéke harmincmillió forint, a kétszáz darab bérlet pedig összességében több mint százezer alkalommal nyújt belépési lehetőséget a fürdőbe. „A győri közgyűlés nagy szívvel biztosítja ezt a lehetőséget, használják ki, hogy minél többen és minél többször juthassanak el a létesítménybe. – zárta a polgármester.

 

A nyugdíjasok nevében Bári Olga az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület vezetője mondott köszönetet. „Az idősek élnek a lehetőséggel, beosztják maguk között a bérleteket, és igazi felüdülés számukra az ott eltöltött idő. Nem csak ez nagy ajándék nekünk, hanem az a számos lehetőség is, amelyeket a város a szépkorúak számára nyújt. Győrben érezzük, hogy fontosak vagyunk, köszönet érte.”

 

 

Gyertyás János a Família Nagycsaládosok Egyesülete vezetője hozzátette, a családok számára is jelentős támogatás ez, főleg azoknak, akik e nélkül el sem juthatnának a fürdőbe. „Itt a nyár, úgyhogy gyermekeink már nagyon várják, hogy csobbanhassanak.”

 

Az önkormányzat által megvásárolt Rába Quelle bérletekből a Bezerédj Nyugdíjas Kórus, a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete, a Szent Anna Otthon, a Nyugdíjasok Győri Érdekvédelmi Egyesülete, a Família Nagycsaládosok Egyesülete, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Idősek Klubjai, a Győri Polgári Nyugdíjas Kör Egyesület, valamint az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület részesült.

 

Forrás: gyorplusz.hu

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!