Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

A győri úszás jövőjéről

Az új városi uszoda megépültével nem csak egy létesítménnyel gazdagodik a város, de ezzel párhuzamosan Győr az úszósport regionális központjává is válik. A Győri Úszó Akadémia a tehetségeket kutatja majd…

 

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lapunknak kifejtette, a kormány 16 sportágat kiemelt támogatásban részesít. Ebből az egyik az úszás, nem véletlenül, hiszen a tradicionálisan eredményes sportágban a jövőben komoly világversenyeket rendez hazánk. 2017-ben Győr ad otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, és ebben az évben rendezik a junior VB-t is. A csúcsesemény a 2021-es magyarországi vizes világbajnokság lesz, és a kiemelt támogatás célja, hogy a magyar csapat eredményesen szerepeljen ezeken a világeseményeken. A polgármester hozzátette, emellett Győr városa is kiemelten kezeli a sportot, mindenkori költségvetésének minimum egy százalékát az élősportra fordítja, nem beszélve az infrastruktúra fenntartásáról. A napokban megtörtént az új uszoda alapkőletétele, ami a 2017-es olimpiai központ elsőként elkészülő eleme lesz.

 

Hozzátette, a város célja, hogy a győri gyerekek tömegesen ússzanak, hiszen alapsportról van szó, emellett pedig a versenysport is magas szintre emelkedjen a városban.

 

Jakabos Zsuzsanna úszóolimpikonunk már hetek óta városunkban él, itt folytatja pályafutását, akitől nem csak a jó eredményeket várják, de azt is, hogy az úszni tanuló fiatalok példaképe legyen. A versenyző elmondta, neki nagyon egyszerű a dolga, az a feladata, hogy minél jobban ússzon. „Amióta itt vagyok, már sok győrivel beszélgettem, és ami a legszembetűnőbb, hogy az itt élők büszkék arra, hogy győriek. Remélem, hogy hamarosan én is ilyen büszke leszek új városomra, és azt is remélem, hogy rám is nagyon büszkék lesznek a győriek.”

 

Az úszósport regionális vezetőjének kinevezett Petrov Iván a győri úszósport fejlesztésének terveiről beszélt. Mint mondta, az új uszoda átadása után a pályaórák száma 50 ezerről 200 ezerre emelkedik, ráadásul 50 méteres medence is rendelkezésre fog állni, vagyis lakosságarányosan a győri feltételek országosan a legkedvezőbbek lesznek. A szakember elmondta, a Győri Úszó Akadémia felállításával az óvodától az egyetemig, az úszás tanításától az olimpiáig nevelik majd a fiatalokat. Az akadémia az elitsporttal foglalkozik majd, felkutatja a győri úszótehetségeket. Az első évben ötezer gyermeket szeretnének megvizsgálni, majd évente további 1500 gyermeket annak érdekében, hogy valóban minden esetleges gyöngyszemet felderíthessenek. Az akadémián belül húsz versenyző csoporttal foglalkoznak majd. A győri felépítés példaegyesülete a Budapesti Spartacus, vagyis a Kőbánya SE, ahol Kiss László szisztémája évtizedek óta eredményesen működik.

 

A versenysport mellett az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a tömegsport és az úszásoktatás is. A városi úszásoktatást nagyobb óraszámban és több szakember bevonásával végzik majd, és létrehoznak egy masters szakágat annak érdekében, hogy a felnőtt hobby-úszók is versenyzési lehetőséghez juthassanak. Petrov Iván kifejtette, az eredményesség mellett cél az is, hogy a szervezet minél inkább önfenntartó legyen. Ennek érdekében külföldiek számára edzőtáborokat, versenyző- és edzőképzéseket is szerveznek majd. A tájékoztató résztvevői egyetértettek abban, hogy a győri úszósport nagy lehetőség előtt áll, amelyből nem csak a versenysportolók, de minden győri is profitálhat, hiszen az úszás az egyik legegészségesebb tevékenység, amit bármely korosztály végezhet.

 

Gyorplusz.hu

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!