Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Csúcstechnológia a győri kórházban

A világ egyik első Philips Multiva 1,5T MR-berendezését állították üzembe Győrött, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban működő Diagnoscan Magyarország Központban…

 

A Diagnoscan Magyarország Kft. a Philips-szel szoros együttműködésben telepítette a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban lévő egységébe új MR berendezését. „A készülék kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a lehető legszélesebb spektrumú vizsgálati körre alkalmas, olyan modern berendezés kerüljön a korábbi berendezés helyére, amely a következő évtizedre méltó partnere lesz a győri kórháznak.”  – hangsúlyozta Dr. Kardos Lilla, a Diagnoscan Magyarország vezérigazgatója, aki azt is elmondta, hogy a több mint háromszázmillió forint értékű berendezés hazánkban egyedülállónak számít, de Európában is csak néhány üzemel belőle.

 

„Egy megyei kórházban feltétlenül szükséges, hogy a képalkotó diagnosztikai szakma meg tudjon felelni azoknak a magasabb igényeknek, amelyeket a klinikusok fogalmaznak meg. A Diagnoscan Magyarország eddig is magas szakmai ellátást biztosított a 128 szeletes CT-berendezéssel, a múlt évben telepített digitális mammográffal, és ezzel a fejlesztéssel a legmodernebb MR diagnosztika is elérhetővé vált számunkra.” – nyilatkozta dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója.

 

Az ünnepségen Borkai Zsolt polgármester, Széles Sándor megyei kormánymegbízott, Simon Róbert Balázs alpolgármester és Kara Ákos a megyei önkormányzat alelnöke ünnepélyesen is felavatta az új készüléket. Borkai Zsolt lapunknak úgy fogalmazott, a város számára nagyon fontos ez a fejlesztés, hiszen a győri betegek várakozási ideje jelentősen csökken azzal, hogy a berendezésnek köszönhetően a korábbi 30 perces vizsgálati ciklust 20 percre csökkentették a szakemberek.

 

„Jelenlegi ismereteink szerint a 1,5 Teslás MR az, amely a betegek legnagyobb részét megfelelő szinten, minőségben és gyorsaságban tudja ellátni. Egy olyan intézményben, ahol akár ortopédiai, akár érsebészeti, idegsebészeti implantátumokat helyeznek be, olyan MR-t kell működtetni, amelyben az ilyen betegek vizsgálatát, terápiás követését is meg lehet oldani. Ezért döntöttünk egy 1,5 T térerejű, modern, szoftveres háttérrel nagyon jól felszerelt MR-berendezés mellett.” – emelte ki dr. Szatmári Ferenc, a győri Diagnoscan Magyarország Központ orvosigazgatója.

 

A berendezés nagy, 60 cm-es nyílása 53 cm-es homogén képalkotó látómezőt tesz lehetővé. A tizenhat csatornás RF-tekercseknek köszönhetően sokkal részletgazdagabb képeket kaphatnak az orvosok. Az eddigi tapasztalatok alapján a Petz Aladár Kórház idegsebészei, ideggyógyászai és belgyógyászai nagyon elégedettek az új MR-berendezésen készülő vizsgálatokkal.

 

Gyor.hu

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!