Köszöntöm a honlapomon!

Borkai Zsolt vagyok, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.
Köszönöm, hogy ellátogatott weboldalamra és megtisztel figyelmével! A honlapon betekintést nyerhet munkámba, céljaimba, mindennapjaimba.

Jó böngészést kívánok!

Megújult a csomópont- és a tanösvény is

2013. október 15-én adták át az átalakított 83-as főút – Malom út csomópontot, és a néhány száz méterre található Holt-Rába Tanösvényt is.

 

Borkai Zsolt polgármester a 83-as út csomópont-átadásán elmondta, az önkormányzat évek óta kiemelten kezeli a közlekedési fejlesztéseket, útépítéseket, lakóutca-felújításokat, és a csomópontok biztonságosabbá tételét is. Hozzátette, ebben az esetben egy állami útról van szó, de a kereszteződésnek fontos szerepe van a győriek közlekedése szempontjából, ezért az önkormányzat 18 millió forintot biztosított arra, hogy a csomópont biztonságosabbá váljon, és a nehézkes áthaladás is megszűnjön.

 

 

Szabó Jenő a terület önkormányzati képviselője kiemelte, komoly lakossági igény volt a forgalmi átszervezés, hiszen a Győr irányába való kikanyarodás roppant körülményes volt. A képviselő köszönetet mondott az önkormányzatnak, az Útkezelő Szervezetnek és a kivitelezőknek a beruházás megvalósulásáért, mert azzal a ménfőcsanakiak és a gyirmótiak mindennapjai is könnyebbé váltak.

 

 

A 83-as főút – Malom út négyágú, jelzőlámpás útkereszteződése egy forgalmas csomópont, hiszen a lámpák a főút városba be- és kivezető útszakaszán a ménfőcsanaki és gyirmóti mellékágakat is szabályozzák. A járműforgalom folyamatos növekedése, a buszmegállókhoz kapcsolódó gyalogosforgalom és a növekvő kerékpáros forgalom szükségessé tette az átalakítást. – mondta el lapunknak Prédl Antal a beruházást koordináló győri Útkezelő Szervezet vezetője. Hozzátette, a 83-as főút nagy forgalma miatt a mellékirányú ágak számára csak kevés zöldidő biztosítható, emiatt mind a ménfőcsanaki, mind a gyirmóti forgalmak – beleértve a gyalogosokat, kerékpárosokat is - egy zöldidő alatt haladhattak át a kereszteződésben. Eközben a Nádorváros felé kikanyarodó járműveknek elsőbbséget kellett biztosítaniuk a gyalogos és kerékpáros forgalom számára, így gyakran előfordult az, hogy Gyirmót felől csak egy-egy autó tudott átmenni a zöld jelzésen. A jobbító megoldás a 83-as főúton lévő gyalogos és kerékpáros átvezetések áthelyezésében rejlett, így a Győr-Centrum felé kanyarodó csanaki-és gyirmóti forgalom nem találkozik az átkelőkkel, a zöldidő kihasználtsága javult.

 

 

A csomóponttól néhány száz méterre található Holt-Rába Tanösvény is megújult, amelyet a terület másik önkormányzati képviselője, Takács Tímea mutatott be az érdeklődőknek. Mint mondta, mindenkinek ajánlja, hogy látogassa meg a tanösvényt, mert egy minden évszakban páratlanul szép természeti környezetet és élővilágot ismerhet meg. Az itt élők már jól ismerik, és szeretik ezt a csodás helyet, amely családok, mozogni vágyók, iskolások kedvelt kirándulóhelye. Hozzátette, a tanösvény bejáratától 150 méter hosszban fa pallós sétány épült, amely a Győr-Szol Zrt. kivitelezésében készült el.

 

 

Sági Géza a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, a vállalat örömmel vett részt a munkában, hiszen bár a beruházás mindössze 2,5 millió forintba került – amelyet Takács Tímea és Szabó Jenő képviselők, valamint az önkormányzat környezetvédelmi alapja biztosított – a hasznossága ennél jóval nagyobb, hiszen általa a nagyváros közvetlen közelében kerül elérhető közelségbe a szinte érintetlen természet.

 

Forrás: győr.hu

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!